Hát túl vagyok rajta. Furcsa nekem is egy kicsit, hogy első kézből, rögtön az esemény után írok róla, de így talán még hitelesebb, és pontosabb a kép.
A múlt héten szerdán felvételre be kellett menni a BIK-be. Főnővér adatokat egyeztetett, kiosztotta a papírokat, vért vettek, majd irány a Nukleáris medicina osztály, ahol némi várakozás után adtak vénába egy kis "festő anyagot", majd csontszcintigráfiát végeztek. Ezt a gépet korábban még nem ismertem, kétszer öt percig kellett alatta mozdulatlanul feküdni. Ez az utolsó vizsgálat az izotóp beadása előtt, amivel ki tudják zárni pl. a Baker cisztát, és egyéb rendellenességeket, ami miatt nem lehet beadni az anyagot.
Utána hazajöttem, a családot elvittem vidékre, mert ugye terhes nő és kisgyerek két hétig ne legyen 1 méteres közelben, majd készültem a másnapra. Rutinos kórházi tartózkodó lévén tudtam, hogy mit kell vinnem 4 napra, így gyorsan össze tudtam pakolni.
Másnap hajnalban keltem, 7-kor a kórházban voltam, elfoglaltam az ágyamat. A szobában hárman voltunk, egy idősebb úr, aki kezelések miatt feküdt bent, és egy nálam pár évvel idősebb srác jött be, aki szintén iozotópra várt. Szerencsére a társaság végig nagyon jónak bizonyult, ami döntő fontosságú, pláne ha a 4 nap felében nem kelhetsz fel egyáltalán.
Maga a sugárzó anyg beadása nem volt nagy dolog, ugyanott végezték, mint előtte való nap, doktornéni védőruházatot húzott, beszúrt, leszívta a folyadékot, majd befecskendezte az izotópot. Yttrium 90 típusút. Ez az anyag Franciaországból érkezik, és a beszerzett információim szerint a nagyízületeknél a világon a legtöbb helyen ezt alkalmazzák. Borsos ára van, kb. 500.000.- Forint egy adag!
A magyarországi fejlesztésű holmium fitát gyártása jelenleg szünetel, mivel az izotóp intézetnél volt tavaly némi szennyezési probléma, - szerepelt egy ideig a hírekben is - ezért át kellett építeni a gyártósorokat, és még nem kapták meg újra az engedélyt a gyártásra. Legalábbis nekem ezt mondták. A Holmiumnak rövidebb a felezési ideje, mint az Yttriumnak - pont a fele - de hát az most nem elérhető.
Az eljárás lényege ha jól értettem, hogy a befecskendezett izotóp körbejárja az ízületet, majd a megvastagodott synoviumot lebontja, majd 4-6 hónap múlva a belhártya szépen viszanő, már normális állapotban. Persze ha minden jól sikerül. Sajnos minden izotóp csak bizonyos vastagságon tud áthatolni, így csodát nem szabad várni. Ha az embernek van egy 2-3 cm, vagy ennél vastagabb csomója, azt bizony már nem fogja tudnni egyben lebontani. Viszont a méretét tudja csökkenteni. Lehet ismételni is. Viszont nem lehet a végtelenségig újra és újra vágatni magad, legalábbis én így gondolom.
Érdekes ebből a szempontból az is, hogy miért nem tud több beteg erről a beavatkozásról? Miért van az, hogy nekem egy másik blogból kell megtudnom, hogy van ilyen? Egyes rosszindulatú pletykák szerint a sebészeknek nem érdekük a műtét helyett alternatívaként elmondani, hogy ilyen is van, mert akkor mit fognak vágni? De a reumatológusok sem reklámozzák nagyon, pedig ők biztosan ismerik. Számomra érdekes kérdések ezek, és már nem vagyok benne biztos, hogy két ilyen kurva nagy hegnek kellene éktelenkednie a térdemen, ha időben olyan orvoshoz kerülök, aki jobban érti, hogy mi történik itt.
Na de vissza az izotópos kezeléshez. Miután megkaptam az adagomat, már hordágyon folytathattam az utam felfelé a szobába, ahol aztán elkezdődött a visszaszámlálás. Azt hiszem, hogy úgysem lehet leírni, aki még nem próbálta, hogy milyen ez a 50 órás fekvés. Persze tudom, hogy egy baleset után lehet ennél jóval többet is, de nekem ez is sok volt.
Igazából az első napot éreztem nagyon lassúnak, pedig jó társaságom volt, ráadásul felszerelkeztem filmekkel, könyvekkel is. De persze nem lehet egyfolytában olvasni, vagy filmet nézni, de még beszélgetni sem. Vannak üresjáratok, amikor csak bambultam kifelé a fejemből, és vártam, hogy teljen az idő. Aludni most sem nagyon tudtam magamtól, pedig ezzel otthon nincs gondom. Ezért kértem némi segítséget, ami egy fél tabletta formájában meg is jött. Tudtam hogy sem előtte, sem utána nem élek ilyesmivel, de akkor és ott kellett.
Lehet hogy ez csak az én személyes parám, de én végig az ágytálazás rémképével voltam elfoglalva, amire szerencsére nem került sor. Tudom, hogy ez banálisan hangzik, hiszen izotóp meg sugárzó anyag és betegség meg minden, de nekem akkor és ott ez volt az egyik legfontosabb kérdés. Hát visszafogtam az étkezést - már az előtte lévő napokon is - és sikerült kibírni. Ismerve az emésztésemet ez egy valóságos csoda.
Érdekesség volt még, hogy az idősebb úr, aki velünk egy szobában volt, éppen nukleáris medicina gyártással foglalkozik, így elég jól informált ebben a témában. Sok mindent el is magyarázott nekünk a hatásmechanizmusról, amiből teszem hozzá, néha nem mindent értettem, de a lényeg azért megvan. Ahogy kivettem a doktornő, és a szobatársunk elmondásából, a fekvésre azért van szükség, hogy a befecskendezett izotóp ne szivárogjon el az ízületből, illetve csak minimálisan tegye azt. Ha jól értettem az izotóp kapcsolatba lép a sejtjeinkkel, és ennek a folyamatnak is kell idő, valamint a szúrcsatorna begyógyulása is időbe telik, az sem lenne jó, ha arra próbálna visszafolyni az izotóp. A doktornő szerint van, ahol 3 napot is fektetik a betegeket, úgyhogy ha fel is kelünk, ne nagyon ugrándozzunk, mert ott még bizony dolgozik az anyag.
Egyszóval letelt a megadott idő, boldogan felkelhettünk végre, és már csak másfél napot kellett várni, hogy hétfő reggel magkapjuk a zárójelentést. Sajnos az utólagos csontszcintigráfia vizsgálatra nem volt lehetőség, mert a gép elromlott, így enélkül kellett hazajönni. elég felszabadító érzés volt végre újra itthon.
Az elbocsátáskor dr. Szentesi Margit elmondta, hogy rengeteg lábemelés, kicsi kerékpár, gyulladáscsökkentő szedése, 6 hét múlva kontroll. Ne aggódjak, hogy érzek még darabokat a térdemben, mert tele lesz törmelékkel. Azt mondta, hogy az én esetemben akár 1 kg törmelékről is beszélhetünk!!! Na ez megint olyan dolog, amit nem értek, de megígérte, hogy ha bedagna a lábam, segít távozni a folyadéknak és a tömeléknek, csak hívjam.
Hát most otthon jegelgetek még egy hetet, aztán munka újra, csak finoman. És bízom a legjobbakban. Hátha én leszek az az 50 százalék, akinek elmegy és nem jön vissza.
