Érdekes, hogy ezt a bejegyzést pont azután írom, hogy elmélkedtem egy kicsit a betegségtudatról, illetve hogy azt én hogyan éltem, élem meg. Gondoltam, ha valaha olvassa majd valaki ezeket a sorokat, (meg a többit is) , akkor biztató lehet, amit írok. Tehát a múlt héten szerdán, némileg rossz érzéssel hívtam fel orvosom, hogy de bizony a lábam szerintem idő előtt feldagadt. Persze mondta Ő, hogy ez elő fog fordulni még egy darabig, de nem gondoltam, hogy 3 héttel a kezelés után már. Éppen kezdtem volna elhagyni magam, hogy itt a vég, ez nem sikerült, hiába volt a kezelés. Azt hiszem ennyi szkepticizmust megengedhettem magamnak, amivel persze csak rontok a helyzeten, de ez van.
Tehát felhívtam a Doktornőt, és megbeszéltük, hogy bemegyek, és lecsapolja a térdemet. Bementem, várakoztam, felírt lederlont, elmentem, kiváltottam, visszamentem, felfeküdtem. Gatya le, ágyra fel, felkészülés az újabb csapolásra, lelki szemeim előtt már láttam az újabb véres folyadékos fecskendő számlálást, miközben orvosom és az asszisztens kellemesen elbeszélgetnek.
Egyszóval hátradőltem, pici szúrás, majd egy fél perc elteltével a Doktornő felkiált, "Magának nem vér szokott jönni a térdéből?". Én meg felijedve feltápászkodom, hogy lássam, miről beszélt, és a kezében tartott fecskendőben gyönyörű sárga színű ízületi folyadék pompázott, amilyennek lennie kell. Igazából nem tudtam értelmeset reagálni, csak bizonytalan vigyorgást tudtam kipréselni magamból, pedig tudtam, hogy ennek van jelentősége, nem is kevés.
Tudni kell ehhez (aki érintett, tudja), hogy a PVNS egyik megbízható jele a véres ízületi folyadékgyülem. Nos, az elmúlt három évben minden alkalommal (kb. 6-7) ilyen véres folyadékot lehetett nyerni a térdemből, sajnos függetlenül a műtétektől. Tehát egyetlen beavatkozás után sem volt olyan állapot, hogy valahol legalább egy sejt ne termelte volna a vért.
Visszatérve a térdcsapoláshoz, míg próbáltam felfogni, hogy ez most itt jelent bizony valamit, addig a Doktornő is finom optimizmussal adta a tudtomra, hogy jelenleg nincs olyan sejt a térdemben, ami a tüneteket okozná. Úgy láttam, hogy Ő is örült ennek. Biztos vagyok benne, hogy a szakmai munkáját igazolják az ilyen eredmények. Azt is mondta, hogy ha nagyon vigyázok rá, akár még az is lehet, hogy nem kell többet kezelésre jönnöm.....
De! Annak ellenére, hogy végre ennyi idő után felcsillant némi remény a gyógyulás felé vezető úton, persze nem bízom el magam előre, én nem merek ennyire előregondolni. Nagyon kell rá vigyáznom, és bizony ki kell várni az új belhártya létrejöttét, mert csak akkor lehet elmondani, hogy "biztosan" tünetmentes vagyok-e. Tart, ameddig tart.
Mindenesetre eddig ez volt a legjobb hír ami a betegséggel kapcsolatban az elmúlt 3 évben történt velem, és nem akarom, hogy elmúljon.
