November elején be is vonultam az Országos Ortopédiai Klinikára az újabb műtétre. Előre rákészültem a helyzetre, mondhatnám úgyis, hogy egy kicsit már előre szenvedtem magamban. Ami jó volt, hogy szerencsémre nem az egyik nagy hatágyas terembe kerültem, hanem üres volt az egyik felújított kétágyas szoba, és ott kaphattam helyet. Azt hiszem, hogy aki volt már betegként magyar kórházban, tudja mi a különbség. Ez eredetileg a fizetősöknek fenntartott szoba, ami én nem igazán vagyok, de mivel épp nem volt oda ilyen beteg, ezért bekerülhettem. Legalább ennyi jó legyen a történetben. Nos amikor reggel beérkeztem, kb. perc múlva kiderült, hogy én leszek az első, mivel az előttem lévő beteg kiesett a játékból. Így legalább nem volt időm sokat gondolkodni, vetkőzés, kórházi ingbe bújás, bekötötték az infúziót, és már indulhattunk is.
Amikor ide kerültem, egy nagyon emberséges aneszteziológus orvossal hozott össze a sors, aki tényleg töviről hegyire elmagyarázta nekem a gerinc érzéstelenítés fortélyait. Még le is rajzolta! Azt is megtudtam, hogy miért nem tudnak a gerincvelőmbe szúrni, és azt is hogy mitől van a fejfájás, ha van. Én továbbra is idegenkedtem, de mivel nem tudtam kiszámítani, hogy milyen fájdalommal fog járni a műtét, ezért maradtam a gerincbe szúrkálásnál az altatás helyett.
Szóval letoltak a műtőbe, lábborotválás, előkészítés, majd megtörtént az érzéstelenítés is. Az anesztes doki kedve volt, adott valamit vénába, amitől azonnal bekábultam, így könnyen túlestem a szúrás részen. kicsit be is aludhattam, mert amikor legközelebb magamhoz tértem, már a vége felé tartott a műtét. Mikor vége lett, felmentünk a szobába, és onnantól vártam, hogy elmúljon az érzéstelenítő hatása, és hogy mi lesz ha elmúlik.
Amikor már mindkét lábam tudtam mozgatni, és nem jött a "várt" fájdalom, kicsit megnyugodtam. Azt hittem, hogy a hátsó vágás sokkal rosszabb lesz, mint amikor elöl nyitottak fel, de szerencsére ez nem így történt. Fájt persze, szedtem is a fájdalomcsillapítókat, ahogy azt kell, de messze nem volt olyan szörnyű, mint ahogy vártam.
Viszont valószínüleg erre a nagy örömre annyit fészkelődtem, meg felültem, meg forgolódtam, hogy sikerült megszereznem magamnak azt a fejfájást, ami az érzéstelenítés hozadéka, és elvben elkerülhető. Sőt hajnalban még a csövet is kificeregtem a lábamból valahogy.
Ha azt hittem volna, hogy ez a vágás nem volt olyan nagy, a másnapi kötéscserénél láttam, hogy tévedtem, vagy 15-20 centis szépség kacskaringózott a vádlimtól a combomig. Rá is kérdeztem a dokinál, azt mondta, hogy mélyen ültek a gumók, szükség volt a nagy vágásra.
Négy nap után aztán szabadulhattam, csak a fejfájás volt nehezítő tényező, de szerencsére másnapra az is elmúlt, kezdődhetett a lassú gyógyulás. Pár hét után felvettem a kacsolatot Dr. Szentesi Margittal, hogy belevághassunk az izotópkezelésbe. El is jutottunk a mai napig, amikor is várom, hogy holnap megkapjam az adagomat.
Nem örülök ennek a kicsit több mint kétnapos kényszerfekvésnek, de remélem, hogy ezzel végleg, vagy legalábbis jó ideig meg tudok szabadulnia "fürtjeimtől". Azt mondják, hogy olyan mint egy egyszerű térdcsapolás, tehát magától a beavatkozástól nem tartok. De hát ez mégiscsak sugárzó anyag, azzal még nem volt dolgom.
Majd az elkövetkezendő napokban kiderül, hogy milyen. Azt hiszem arról is írok. Hátha valakinek szüksége van rá. Hogy tudja mit tehet és mivel jár ez.
